143:1 Áldott legyen az én Uram, Istenem, ki kezeimet harcra tanítja, * és ujjamat hadakozásra.
143:2 Irgalmasságom és menedékem ő, * gyámolom és szabadítóm;
143:2 Oltalmazóm ő, és benne bízom, * ki alám veti népemet.
143:3 Uram, mi az ember, hogy magadat tőle megismerteted? * Vagy az ember fia, hogy gondolsz vele?
143:4 Az ember hasonló a hiúsághoz, * napjai, mint az árnyék, elmúlnak.
143:5 Uram, hajtsd meg a te egeidet, és szállj alá; * illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek.
143:6 Tündököltesd a villámlást, és szórd széjjel őket; * bocsásd ki nyilaidat, és zavard meg őket.
143:7 Nyújtsd ki kezedet a magasságból, ments meg engem és szabadíts ki a sok vizekből, * az idegen fiak kezéből.
143:8 Kiknek szája hiúságot beszél, * és jobb kezük gonoszság jobbja.
143:9 Isten, új éneket éneklek neked, * a tízhúros hárfán zengek neked;
143:10 Ki megszabadítod a királyokat, * ki megmentetted Dávid szolgádat a gonoszok kardjától; ments meg engem,
143:11 És ragadj ki az idegen fiak kezéből, kiknek szája hiúságot beszél, * és jobb kezük gonoszság jobbja.
143:12 Kiknek fiai mint az új ültetvények * ifjúságukban;
143:12 Leányaik fölékesítvék, * felcsinosítvák köröskörül a templom hasonlatosságára;
143:13 Tárházaik rakvák, * egyre másra halmozottan;
143:13 Juhaik tenyészők, s nagy számmal kijárók; * teheneik kövérek;
143:14 Nincs a kerítésen romlás, sem átjárás, * sem kiáltás utcáikon.
143:15 Boldognak mondják a népet, melynél ezek vannak; * boldog a nép, melynek az Úr az ő Istene.
