[Officium]
Assziszi Szent Ferenc hitvalló stigmatizálása

[Hymnus Vespera]
{:H-Isteconfessor:}v. Im a hitvalló, kit a föld határán
Minden hívő nép szeret és magasztal,
E nap lőn méltó 
Krisztus sebeihez
_
Jámbor, józan volt, okos és szemérmes.
Útja szeplőtlen, csupa szent alázat,
Míg embertestét eleven tüzével
Lakta a lélek.
_
Istentől immár, magas érdeméért,
Sok szegény testnek, kit igáz betegség.
Épségét, a kór erejét letörve,
Visszakönyörgé.
_
Most azért pálmát emelünk előtte
S érdemét illő karimába zengjük;
Égi szószólónk legyen így imája
Minden időben.
_
Hódolat néked, öröm és imádás,
Aki mennyekben ragyogó király vagy,
Úr és kormányzó az egész világon
Hármas is, egy is.
Ámen.

[Versum 1]
V. Urunk, megjelölted szolgádat Ferencet
R. Megváltásunk jelével

[Oratio]
Urunk, amikor sokan elhidegültek tőled, lángra gyujtottad a sziveket szolgád szent Ferec testét megjelölted kínszenvedésed jeleivel; add kérünk hogy édemei és imai által megerősítve hordozzuk saját keresztünket és élvezzük az igaz megtéres gyümölcseit
$Qui vivis

[Lectio1]
From the letter of St Paul to the Galatians.
!Gal 5:25-26; 6:1-6
25 Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően.
26 Ne törtessünk kihívóan s egymásra irigykedve hiú dicsőség után.
1 Testvérek, ha valakit botláson értek, ti akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél!
2 Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.
3 Aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja.
4 Mindenki a saját tetteit tegye mérlegre, dicsekvését pedig tartsa meg magának, ne tárja mások elé.
5 Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordoznia.
6 Akit a (keresztény) igazságokra tanítanak, engedjen részt tanítójának minden javából.

[Lectio2]
!Gal 6:7-13
7 Ne áltassátok magatokat, Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja.
8 Aki tehát test szerint vet, testéből is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, lelkéből arat örök életet.
9 Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk.
10 Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.
11 Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel!
12 Akik test szerint akarnak tetszeni, körülmetélkedésre kényszerítenek titeket, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne szenvedjenek üldözést.
13 Hiszen maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt. Csupán azért kívánják a ti körülmetéléseteket, hogy testetekkel dicsekedhessenek.

[Lectio3]
!Gal 6:14-18
14 Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.
15 Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény.
16 Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének!
17 Ezután senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert Jézus jegyeit viselem testemen.
18 A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel, testvérek! Amen.

[Lectio8]
@Commune/C2:Lectio8 in 2 loco

R. Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. 
* Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.
V. Mert Jézus jegyeit viselem testemen.
R. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.
&Gloria
R. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.

[Hymnus Laudes]
{:H-Jesucoronacelsior:}v. Jézus, felséges korona,
Felsőbb igazság oszlopa,
Ki bűnbánó szolgáidat
Örök jóval jutalmazod,
_
Halld meg közbenjáró szavát
E szent embernek s add nekünk
Mi bűneink bocsánatát,
Nyakunkon törd el az igát.
_
Kerengvén évek és napok,
Ez ünnep újra felragyog,
Hogy testén megjelentek
Krisztus szent sebei.
_
Por és hiúság volt neki
A föld és minden élvei,
A szennyes földi jó helyett
Övé immár a mennyei.
_
Téged Krisztus, kegyes Király,
Téged vallott ő szüntelen,
Az ördögöt s gonosz cselét
Hős módra szegte láb alá.
_
Fénylik hite s erényei,
Égett a hitet vallani,
Bőjtedzett testtel boldogan
Ül most az égi lakomán.
_
Hozzád azért, kegyelmes Úr,
Könyörgő néped esdekel:
E drága szentnek kedveért
Adósságunk engedjed el.
_
* Atyaistennek glória,
Áldassék egyszülött Fia,
Áldassék a Szentlélek is,
Most és örök időkön át.
Ámen.
