[Lectio1]
Jób könyvéből
!Jób 3:1-5
1 Jób ezután megnyitotta száját, s elátkozta születése napját. 
2 Így szólt: 
3 Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: „Fiú fogantatott.” 
4 Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye! 
5 Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség!

[Lectio2]
!Jób 3:6-10
6 Sötétség nyelje el! Ne soroljátok az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának! 
7 Az az éjjel meg maradjon magtalan! Ne lásson soha hangos vigadozást! 
8 Átkozzák el ezt az éjt a napok átkozói, akik a leviatánt ingerelni tudják! 
9 Homály takarja el hajnalcsillagait, hasztalan várjon a világosságra! Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét! 
10 Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját, és a kínt nem rejtette el szemem elől.

[Lectio3]
!Jób 3:11-16
11 Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem? 
12 Miért fogtak föl térdek? S miért voltak emlők, hogy szopjam őket? 
13 Most csöndben feküdnék és nyugodhatnék, elaludtam volna és békességem volna. 
14 A királyok és a föld nagyjai közelében, akik sírhelyet építenek maguknak. 
15 Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel. 
16 Mint koraszülött, akit mielőtt élt, már elástak, volnék, mint a magzat, amely fényt sose látott.
