[Scriptura]
Kedd Október I. vasárnapja után

[Lectio1]
A Makkabeusok első könyvéből
!1Mak 2:1-6
1 Azokban a napokba lépett fel Mattatiás, János fia és Simeon unokája. Joarib fiai közül való pap volt Jeruzsálemben, de Modinban élt. 
2 Öt fia volt: János, melléknevén Gaddi, 
3 Simon, melléknevén Tasszi, 
4 Júdás, melléknevén Makkabeus, 
5 Eleazár, melléknevén Auaran és Jonatán, melléknevén Affusz. 
6 Amikor látta a Júdában és Jeruzsálemben végbemenő istenkáromlásokat,

[Lectio2]
!1Mak 2:7-10
7 azt mondta: „Jaj nekem! Miért születtem? Azért, hogy lássam népem pusztulását és a szent város romjait, s hogy tétlenül üljek, amikor kiszolgáltatják az ellenségnek, a szentély pedig idegenek hatalmában van? 
8 Temploma olyan, mint a meggyalázott férfi, pompás fölszerelését elhurcolták zsákmányul. 
9 Az utcákon lekaszabolták a gyermekeket, az ifjak meg az ellenség kardélén hulltak el. 
10 Hol van nép, amely ne uralkodott volna rajta, s ne szerzett volna tőle zsákmányt?

[Lectio3]
!1Mak 2:14-16
14 Mattatiás fiai megszaggatták ruhájukat, vezeklőruhát öltöttek és gyászoltak. 
15 A király tisztviselői, akiknek elpártolásra kellett kényszeríteniük őket, Modinba értek, hogy áldozati ünnepet rendezzenek. 
16 Izraelből sokan átpártoltak hozzájuk. Mattatiás és fiai azonban összefogtak.
