[Scriptura]
Október II. vasárnapja

[Lectio1]
A Makkabeusok első könyvéből
!1Mak 4:36-40
36 Júdás és testvérei így beszéltek: „Lám, megsemmisültek ellenségeink! Menjünk hát fel, tisztítsuk meg és szenteljük föl a templomot!” 
37 Az egész sereg összegyűlt és felvonult Sion hegyére. 
38 Látták az elpusztított szentélyt, az égőáldozat megszentségtelenített oltárát, a fölégetett kapukat, az előudvarokban a bozótot, amely mint valami erdőben vagy hegyen, úgy elburjánzott, és a szétrombolt helyiségeket. 
39 Erre megszaggatták ruhájukat, nagy jajgatásban törtek ki, és hamut szórtak a fejükre. 
40 Arcra borultak a földön, kürtjeleket adtak és hangosan esedeztek az éghez.

[Lectio2]
!1Mak 4:41-46
41 Akkor Júdás parancsot adott embereinek, hogy vegyék fel a harcot a várat megszállva tartó csapatokkal, addig ő megtisztítja a szentélyt. 
42 Aztán feddhetetlen és törvényt megtartó papokat választott. 
43 Ezek megtisztították a szentélyt, és a botrány köveit tisztátalan helyre vitték. 
44 Az égőáldozatok megszentségtelenített oltára ügyében tanácsot tartottak, hogy mit tegyenek vele. 
45 Az a jó gondolatuk támadt, hogy lerombolják, nehogy azzal gúnyolják őket, hogy a pogányok megszentségtelenítették. Tehát lerombolták az oltárt. 
46 A köveket a templomdombon egy arra alkalmas helyre rakták, míg próféta nem támad, aki majd megmondja a teendőket.

[Lectio3]
!1Mak 4:47-51
47 Aztán a törvény előírásának megfelelően faragatlan köveket vettek, és a régi mintájára új oltárt építettek. 
48 A szentélyt is újra fölépítették, és fölszentelték a templom belsejét meg az előudvarokat. 
49 Új fölszerelést is készítettek az istentisztelethez, és bevitték a mécstartót, valamint az illatáldozat bemutatására szolgáló oltárt meg az asztalt a templomba. 
50 Az illatáldozat oltárán tömjént égettek, a mécstartón pedig meggyújtották a mécseseket, és ezek megvilágították a templom belsejét. 
51 Kenyeret tettek az asztalra, és újra fölszerelték a kárpitokat. Így végbevitték, amibe belefogtak.
