[Scriptura]
Október III. vasárnapja

[Lectio1]
A Makkabeusok első könyvéből
!1Mak 9:1-6
1 Amikor Demetriusz meghallotta, hogy Nikanor és csapatai elestek a harcban, másodszor is elküldte Júda földjére Bakchideszt és Alkimuszt, serege jobb szárnyával. 
2 Galilea felé tartottak, és ostrom alá vették az Arbela vidékén fekvő Mezalotot. Elfoglalták, és sok embert megöltek. 
3 A 152. esztendő első hónapjában Jeruzsálem előtt vertek tábort. 
4 Aztán fölkerekedtek, és húszezer gyalogossal és kétezer lovassal Beerzet alá vonultak. 
5 Júdás egy háromezer férfiből álló válogatott sereggel Eleazában ütötte fel a táborát. 
6 Amikor a töméntelen csapatot megpillantották, nagyon megrémültek, és sokan megszöktek a táborból. Csak nyolcszáz férfi maradt ott belőlük.

[Lectio2]
!1Mak 9:7-11
7 Amikor Júdás látta, hogy serege felbomlott, a harc pedig elkerülhetetlen, nagyon elcsüggedt, mert már nem volt rá ideje, hogy összegyűjtse őket. 
8 Teljesen magába roskadt, és így szólt a megmaradottakhoz: „Rajta, rontsunk rájuk, ellenségeinkre! Hátha mégis legyőzzük őket.” 
9 Le akarták róla beszélni: „Nem vagyunk rá képesek - mondták. - Mentsük inkább az életünket. Aztán majd visszatérünk testvéreinkkel, és fölvesszük velük a harcot. Most túl kevesen vagyunk.” 
10 Júdás azonban így felelt: „Távol legyen tőlem, hogy ezt tegyem és meneküljek előlük! Ha elérkezik az ideje, bátran meghalunk testvéreinkért. De nem hagyjuk, hogy becsületünkön szégyenfolt essék.” 
11 Ezzel a sereg kitört a táborból. Azok szembeszálltak velük. A lovasság kettéoszlott. A parittyások és az íjászok - a bátrabb előharcosokkal egyetemben - a sereg élén nyomultak előre. Bakchidesz maga a jobb szárnyon tartózkodott.

[Lectio3]
!1Mak 9:12-20
12 A csatasorok két oldalról közeledtek, s zengtek a kürtök. Júdás is megfúvatta a kürtöket. 
13 A föld megremegett a harci zajtól. Reggeltől estig folyt a küzdelem. 
14 Akkor Júdás észrevette, hogy Bakchidesz, seregének a zömével a jobb szárnyon van. A bátrak mind csatlakoztak hozzá, 
15 s legyőzték a jobb szárnyat. Egészen a hegység szélső lejtőjéig üldözték őket. 
16 Amikor a bal szárnyon a szírek észrevették, hogy a jobb szárnyat szétverték, megfordultak, és gyalog Júdás és emberei nyomába eredtek. 
17 Kemény csata volt, mindkét oldalon sokan megsebesültek és elestek. 
18 Júdás is elesett, a többiek pedig menekültek. 
19 Jonatán és Simon elvitték testvérüket, Júdást, és Modinban atyáik sírboltjába temették. 
20 Egész Izrael megsiratta, és nagy gyászt tartott. Sok napig gyászolták és mondogatták:
