[Scriptura]
Péntek Október V. vasárnapja után

[Lectio1]
Olvasmány a Makkabeusok második könyvéből
!2Mak 10:1-5
1 A Makkabeus és emberei Isten segítségével elfoglalták a szentélyt és a várost.
2 Szétrombolták a pogányok oltárait, amelyeket a piacon emeltek, és a berkeket is.
3 Megtisztították a templomot, és az ég&#337;áldozatok bemutatására új oltárt építettek. Szikrát csiholtak a k&#337;b&#337;l és úgy gyújtottak tüzet. Kétévi szünet után újra mutattak be áldozatot, égettek tömjént és mécsest, és kitették a kenyeret is.
4 Amikor ezzel elkészültek, a földre borultak és könyörögtek az Úrhoz, ne engedje, hogy még egyszer ilyen nagy nyomorúság szakadjon rájuk, s ha újra vétkeznek, csak mértékkel büntesse &#337;ket, ne szolgáltassa ki &#337;ket többé az istenkáromló, barbár pogányoknak.
5 Ugyanazon a napon tisztították meg a templomot, amelyen a pogányok meggyalázták, vagyis ugyanúgy Kiszleu hónap huszonötödik napján.

[Lectio2]
!2Mak 10:24-27
24 Timóteus, akit a zsidók korábban már megvertek, idegenekb&#337;l hatalmas sereget gy&#369;jtött, és Ázsiából tekintélyes számú lovasságot szedett össze. Azt tervezte, hogy fegyverrel elfoglalja Júdeát.
25 Közeledtekor Makkabeus hívei Istenhez imádkoztak, hamut szórtak a fejükre, csíp&#337;jükre meg vezekl&#337;ruhát öltöttek.
26 Leborultak az oltár el&#337;tt és könyörögtek, legyen hozzájuk irgalmas, és legyen ellenségüknek ellensége és ellenfelüknek ellenfele, ahogyan a törvény hirdeti.
27 Az ima befejeztével fegyvert ragadtak és kivonultak, meglehet&#337;sen messze a várostól. Az ellenség közelében megálltak.

[Lectio3]
!2Mak 10:28-32
28 Amikor felvirradt a hajnal, mindkét oldalon megindították a támadást. Egyikük - a bátorságon kívül - Istenbe vetett bizalmát tekintette a szerencse és a gy&#337; zelem zálogának. Másikuknak a szenvedélyük volt vezérük a harcban.
29 Már javában tombolt a küzdelem, amikor az ellenség el&#337;tt megjelent az égb&#337;l öt pompás lovas, aranyzablájú lovon, és a zsidók élére állt.
30 Ketten közrevették a Makkabeust, védték fegyverükkel, oltalmazták a sebek ellen. Az ellenségre nyilakat és villámokat szórtak, úgyhogy megvakultak, elteltek rémülettel és csatát vesztettek.
31 Húszezer-ötszáz katonát, s hatszáz lovast megöltek.
32 Maga Timóteus egy Gezer nev&#369; er&#337;dbe menekült. Ez alaposan meger&#337;sített hely volt, s Chereász parancsnoksága alá tartozott.
