[Officium]
Kedd vízkereszt utáni I. héten

[Lectio1]
Olvasmány szent Pál apostol Korintusiakhoz írott első leveléből
!1Kor 5:1-5
1 Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él. 
2 S ti még kérkedtek, ahelyett, hogy bánkódnátok, és kizárnátok magatok közül, aki effélét művel. 
3 Én ugyan testileg távol, de lélekben közel, mintha közöttetek volnék, már ítéletet mondtam afölött, aki így viselkedett: 
4 Urunk, Jézus Krisztus nevében egyesüljünk, ti és az én lelkem, Urunk Jézus hatalmával, 
5 adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján.

[Lectio2]
!1Kor 5:6-8
6 Dicsekvésetek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti? 
7 El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. 
8 Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével.

[Lectio3]
!1Kor 5:9-11
9 Levelemben már megírtam nektek: Ne barátkozzatok romlott emberekkel. 
10 Nem általában e világ kicsapongóira, fösvényeire, rablóira vagy bálványimádóira gondolok, mert akkor ki kellene szöknötök a világból. 
11 Most azonban ezt írom nektek: Ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek hívnak, de kicsapongó, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel ne is étkezzetek együtt.
