[Officium]
Csütörtök vízkereszt utáni I. héten

[Lectio1]
Olvasmány szent Pál apostol Korintusiakhoz írott első leveléből
!1Kor 7:1-4
1 A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. 
2 A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje. 
3 A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. 
4 Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége.

[Lectio2]
!1Kor 7:5-9
5 Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni. 
6 Ezt engedményként mondom, nem parancsként. 
7 Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat. 
8 A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. 
9 De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni.

[Lectio3]
!1Kor 7:10-14
10 A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét. 
11 Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét. 
12 A többieknek azonban én mondom, nem az Úr: Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el. 
13 S ha valamelyik asszonynak hitetlen férje van, és az szívesen marad vele, ne hagyja el férjét. 
14 Mert a hitetlen férjet megszenteli felesége, és a hitetlen asszonyt megszenteli férje. Különben gyermekeitek tisztátalanok volnának, pedig szentek.
