[Officium]
Csütörtök vízkereszt utáni II. héten

[Lectio1]
Olvasmány szent Pál apostol Korintusiakhoz írott második leveléből
!2Kor 10:1-3
1 Krisztus szelídségére és irgalmasságára kérlek titeket én, Pál, aki közöttetek, szemtől szembe szerény vagyok, de távollétemben szigorú; 
2 arra kérlek titeket, hogy ottlétemkor ne kelljen majd erélyesen föllépnem azzal a határozottsággal, amellyel, azt hiszem, fölléphetek olyanokkal szemben, akik azt tartják rólunk, hogy a test szerint élünk. 
3 Igaz ugyan, hogy testben élünk, de harcunkat nem a test szerint vívjuk,

[Lectio2]
!2Kor 10:4-7
4 mert harci fegyvereink nem földiek, hanem isteni eredetűek, amelyek várakat is lerombolnak. Így megcáfoljuk az ellenérveket és 
5 mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul, minden értelmet hatalmunkba ejtünk, s Krisztus iránt hódolatra kényszerítünk. 
6 Készen állunk arra is, hogy minden engedetlenséget megtoroljunk, mihelyt a ti engedelmességetek tökéletessé válik. 
7 Nézzétek azt, ami kézenfekvő: ha valaki azzal kérkedik, hogy Krisztusé, ne felejtse el, ahogy ő, úgy mi is Krisztusé vagyunk.

[Lectio3]
!2Kor 10:8-12
8 S ha valamivel többet dicsekedném hatalmunkkal, amelyet az Úr épülésetekre adott, nem romlásotokra, nem maradnék szégyenben. 
9 De nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy leveleimmel ijesztgetlek benneteket. 
10 Ugyanis azt mondják, hogy levelei súlyosak és kemények, de fellépése erőtlen, beszéde meg gyatra. 
11 Az ilyen gondolja meg, hogy amilyenek a távolból leveleinkben vagyunk, olyanok vagyunk a tetteinkben is, amikor jelen vagyunk. 
12 Mi ugyan nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik ajánlgatják magukat. Balgaságukban saját magukat teszik meg mértéknek, és önmagukból veszik az összehasonlítást.
