[Officium]
Péntek vízkereszt utáni IV. héten

[Lectio1]
Szent Pál Apostolol Tessaloniakhoz írt első levelének kezdete
!1Tesz 4:1-5
1 Továbbá kérünk és intünk titeket, testvérek, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek; éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre.
2 Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által.
3 Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek. Kerüljétek a tisztátalanságot.
4 Mindegyiktek szentül és tisztességesen éljen feleségével,
5 és ne szenvedélyes érzékiségben, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent.

[Lectio2]
!1Tesz 4:6-8
6 Senki se károsítsa meg és ne csalja meg üzleti ügyben testvérét, mert az Úr megtorol minden ilyesmit, ahogy előbb már megmondtuk és kifejtettük.
7 Hiszen az Úr nem bűnös életre hívott bennünket, hanem szentségre.
8 Aki tehát az ilyen dolgokat megveti, nem az embert veti meg, hanem az Istent, aki kiárasztotta ránk a Szentlelket.

[Lectio3]
!1Tesz 4:9-11
9 A testvéri szeretetről nem szükséges írnom, hiszen Istentől tanultátok, hogy egymást szeressétek,
10 s szeretettel is vagytok egész Macedóniában minden testvér iránt. Csak arra kérünk titeket, testvérek, hogy gyarapodjatok is benne.
11 Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelketekre kötöttük.
