[Officium]
Csütörtök vízkereszt utáni V. héten

[Lectio1]
Szent Pál Apostolol Tituszhoz írt levelének kezdete
!Tit 1:1-4
1 Pál, Isten szolgája és Jézus Krisztus apostola - hogy az Isten választottait a hitre és az igazság megismerésére vezesse, az istenfélelem révén
2 és az örök élet reményében, amelyet az igazmondó Isten ősidők előtt megígért,
3 s amikor elérkezett a meghatározott idő, kinyilatkoztatta tanítását az evangélium hirdetése útján, amelyre üdvözítő Istenünk rendelkezéséből megbízást kaptam Titusznak, a közös hitben szeretett fiának. Kegyelem és békesség Istentől, az Atyától és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől!

[Lectio2]
!Tit 1:5-9
5 Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy pótold, ami hiányzik, s a városokba presbitereket rendelj utasításaim szerint.
6 Olyat keress, aki feddhetetlen, és csak egyszer nősült, akinek gyermekei hisznek, s nem vádolhatók könnyelmű élettel vagy engedetlenséggel.
7 A püspök ugyanis, mint az Isten megbízottja, legyen feddhetetlen, ne legyen önhitt, ingerlékeny, iszákos, erőszakos, kapzsi,
8 hanem legyen vendégszerető, jóakaratú, megfontolt, igaz, tisztességes, fegyelmezett.
9 Álljon szilárdan a hiteles tanítás alapján, hogy éppúgy képes legyen az egészséges tanítással buzdítani, mint az ellentmondókat megcáfolni.

[Lectio3]
!Tit 1:10-15
10 Akad ugyanis számos elégedetlenkedő, fecsegő és ámító ember, főképp a körülmetéltek sorában.
11 Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak, s aljas haszonlesésből ártalmas dolgokat tanítanak.
12 Saját prófétáik közül az egyik már megállapította: „A krétaiak örök hazugok, gonosz fenevadak és falánk naplopók.”
13 Ez a tanúság igaz. Ezért intsd őket szigorúan, hogy a hitben erősek legyenek!
14 Ne hallgassanak zsidó mesékre, és ne kövessék az igazságtól elfordult emberek parancsait.
15 A tisztának minden tiszta, a tisztátalannak és a hitetlennek pedig semmi sem tiszta, mert romlott az értelmük és a lelkiismeretük.
