[Officium]
Kedd vízkereszt utáni VI. héten

[Lectio1]
Szent Pál Apostol zsidókhoz írt leveléből
!Zsid 4:1-3
1 Óvakodjunk ezért attól, hogy közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet bemenni nyugalmába, mert még érvényben van az ígéret. 
2 Hozzánk éppúgy eljutott az üdvösség örömhíre, mint őhozzájuk; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás, mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták. 
3 Nyugalma országába ugyanis csak akkor jutunk el, ha hívők vagyunk. Mert ezt mondta: Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba be nem mennek.

[Lectio2]
!Zsid 4:4-7
4 A világ teremtése óta művei ugyan befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal kapcsolatban megállapítja: „A hetedik napon az Isten megpihent minden munkájától.” 
5 Itt mégis így nyilatkozik: „Nyugalmamba nem mennek be.” 
6 Azaz még hátra van, hogy némelyek eljussanak, ugyanakkor mások, akik már korábban hallották az evangéliumot, hitetlenségük következtében nem jutottak el oda. 
7 Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket.

[Lectio3]
!Zsid 4:8-12
8 Ha Józsue megszerezte volna nekik nyugalma (országát), nem szólt volna egy másik, későbbi napról. 
9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére. 
10 Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól. 
11 Törekedjünk tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az (országába), nehogy valaki éppúgy elessék, mint előbb a hitetlenség példáján láttuk. 
12 Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.
