[Officium]
Szombat vízkereszt utáni VI. héten

[Lectio1]
Szent Pál Apostol zsidókhoz írt leveléből
!Zsid 13:1-4
1 Ápoljátok a testvéri szeretetet. 
2 Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, hisz ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül. 
3 Gondoljatok a foglyokra, mintegy osztozva sorsukban, és az üldözöttekre, hiszen magatok is testben éltek. 
4 A házasságot mindenki tartsa tiszteletben, házaséletetek legyen tiszta, mert a tisztátalanokat és a házasságtörőket elítéli az Isten.

[Lectio2]
!Zsid 13:5-8
5 Ne legyetek kapzsik, elégedjetek meg azzal, amitek van. Hiszen ő maga ígérte: „Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra.” 
6 Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? 
7 Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben. 
8 Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.

[Lectio3]
!Zsid 13:9-12
9 Ne hagyjátok, hogy különféle megtévesztő tanítások félrevezessenek benneteket. Mert jó, ha az ember kegyelemmel erősíti a szívét, ahelyett, hogy (áldozati) ételekkel erősítené, amelyek azoknak sem használtak, akik éltek velük. 
10 Olyan oltárunk van, amelyről nem ehetik az, aki a sátornak szolgál. 
11 Mivel az állatok testét, amelyeknek a vérét a főpap a bűn engesztelésére a szentélybe viszi, a táboron kívül égetik el, 
12 Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy vérével megszentelje a népet.
