[Officium]
Szerda húsvét ny. utáni I. héten

[Lectio1]
From the Acts of Apostles.
!ApCsel 3:1-6
1 Péter és János a kilencórai imádság idején fölment a templomba.
2 Éppen akkor vittek oda egy bénán született embert, akit mindennap letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen.
3 Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint épp be akartak menni a templomba, alamizsnáért könyörgött.
4 Péter Jánossal együtt rátekintett, és így szólt hozzá: „Nézz ránk!”
5 Erre rájuk emelte tekintetét, abban a reményben, hogy kap tőlük valamit.
6 Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!”

[Lectio2]
!ApCsel 3:7-11
7 Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába.
8 Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és dicsőítette az Istent.
9 Az egész nép látta, hogy jár és dicsőíti az Istent.
10 Amikor ráismertek, hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele történt.
11 Mivel nem tágított Péter és János mellől, odagyűlt köréjük csodálkozva az egész nép az úgynevezett Salamon-csarnokba.

[Lectio3]
!ApCsel 3:12-16
12 Amikor Péter ezt látta, beszédet intézett a néphez: „Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen, miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből vagy jámborságunk folytán értük volna el, hogy ez járni tudjon?
13 Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja.
14 Megtagadtátok a szentet és igazat; arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen,
15 az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk.
16 Mert hittel segítségül hívtuk a nevét, erőt öntött ebbe az emberbe, akit itt láttok és akit ismertek. A tőle való hit visszaadta neki épségét mindannyiótok szeme láttára.
