[Officium]
Hétfő húsvét ny. utáni II. héten

[Lectio1]
From the Acts of Apostles.
!ApCsel 15:5-12
5 Azok közül, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívővé, néhányan felálltak és kijelentették: „Körül kell nekik metélkedni, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.” 
6 Összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet. 
7 Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: „Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek. 
8 S maga az Isten, aki ismeri a szívet, tanúsította, hogy nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk. 
9 Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket. 
10 Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni? 
11 Az a hitünk, hogy Urunk Jézus kegyelméből üdvözülünk mi is, s ugyanígy ők is.” 
12 Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között.

[Lectio2]
!ApCsel 15:13-21
13 Amikor befejezték a beszámolót, Jakab vette át a szót: „Testvéreim, hallgassatok meg! 
14 Simon elmondta, miként gondoskodott róla Isten először, hogy a pogányok soraiból népet szerezzen nevének. 
15 Ezzel megegyeznek a próféták szavai, hiszen meg van írva: 
16 Aztán visszatérek és újra fölverem Dávidnak bedőlt sátrát. Roncsait helyrehozom és a sátrat felállítom, 
17 hogy a többi ember is keresse az Urat, minden nép, mely hívja nevemet. Az Úr mondja ezt, s meg is teszi, 
18 amit öröktől fogva kinyilvánított. 
19 Ezért az a véleményem, hogy nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez, 
20 hanem csak azt írjuk elő nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől. 
21 Mert Mózesnek ősi nemzedékek óta hirdetői vannak a városokban, akik minden szombaton felolvassák a zsinagógákban.”

[Lectio3]
!ApCsel 15:22-29
22 Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek. 
23 Ezt írták a kezük által: „Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért testvéreiknek! 
24 Hallottuk, hogy közülünk néhányan - megbízásunk nélkül tanítva - megzavartak titeket, feldúlták lelketeket. 
25 Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, 
26 ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték. 
27 Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket. 
28 Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, 
29 hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó egészséget!”
