[Officium]
Péntek húsvét ny. utáni II. héten

[Lectio1]
From the Acts of Apostles.
!ApCsel 25:1-5
1 Fesztusz három napra rá, hogy megérkezett a tartományba, Cezáreából fölment Jeruzsálembe.
2 A főpapok és az előkelő zsidók elé járultak, és előadták panaszukat Pál ellen, majd könyörögve
3 azt a kegyet kérték tőle, hogy hozassa Jeruzsálembe, mert kitervelték, hogy útközben tőrbe ejtik és megölik.
4 Fesztusz azt válaszolta, hogy Pált Cezáreában őrzik, s maga is hamarosan visszatér oda.
5 „Hanem meghatalmazottaitok jöjjenek vele - mondta -, és ha van valami bűne ennek az embernek, emeljetek ellene vádat.”

[Lectio2]
!ApCsel 25:6-8
6 Alig töltött köztük nyolc-tíz napot, lement Cezáreába. Másnap bírói székébe ült, és elővezettette Pált.
7 Amikor megjelent, a Jeruzsálemből jött zsidók körülállták, és súlyos vádat hoztak fel ellene. De bizonyítani nem tudták őket.
8 Pál így védekezett: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem.”

[Lectio3]
!ApCsel 25:9-12
9 De Fesztusz a kedvükbe akart járni a zsidóknak, ezért megkérdezte Pált: „Beleegyezel, hogy fölmenj Jeruzsálembe, s ott ezek ítélkezzenek fölötted ebben az ügyben?”
10 Pál tiltakozott: „A császár bírói széke előtt állok, itt kell fölöttem ítélkezni. A zsidók ellen semmit sem vétettem, ezt magad is jól tudod.
11 Ha tehát vétkes vagyok, és valami olyat tettem, amiért halált érdemlek, készen állok a halálra. De ha semmi alapjuk nincs vádjaiknak, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz föllebbezek!”
12 Fesztusz megbeszélte a dolgot a tanáccsal, és így határozott: „A császárhoz föllebbeztél, a császár elé mész.”
