[Officium]
Szombat pünkösd ny. utáni V. héten

[Lectio1]
Olvasmány Sámuel második könyvéből
!2Sám 11:1-4
1 Egy évre rá, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak szállni, Dávid elküldte Joábot és vele a testőrségét, és egész Izraelt. Lemészárolták az ammonitákat, és megostromolták Rabbát. Maga Dávid Jeruzsálemben maradt.
2 Az egyik nap este felé történt, hogy Dávid fölkelt fekvőhelyéről és fölment királyi palotája tetőteraszára. A tetőről meglátott egy asszonyt, amint épp fürdött. Nagyon szép asszony volt.
3 Dávid elküldött és értesüléseket szerzett az asszony felől. Így tájékoztatták: „Batseba az, Eliam lánya, a hetita Urijának a felesége.”
4 Erre Dávid elküldte embereit és elhívatta. El is ment hozzá, és ő együtt hált vele, majd havi tisztulása közeledtekor hazament.

[Lectio2]
!2Sám 11:5-11
5 Ám az asszony teherbe esett. Erre elküldött és megüzente Dávidnak: „Állapotos vagyok.”
6 Ekkor Dávid üzenetet küldött Joábnak: „Küldd nekem haza a hetita Uriját!” S Joáb elküldte Uriját Dávidhoz.
7 Amikor Urija elment Dávidhoz, Dávid érdeklődött, hogy áll a dolog Joábbal, a csapatokkal és a hadakozással.
8 Aztán azt mondta Dávid Urijának: „Menj haza házadba és mosd meg a lábad.” Erre Urija eltávozott a királyi palotából; megtisztel&#337; ajándékot vittek utána a király asztaláról.
9 De Urija a királyi palota kapuja előtt, ura szolgái közt tért nyugovóra, nem ment le házába.
10 Amikor Dávidnak jelentették: „Urija nem ment le a házába”, Dávid megkérdezte Urijától: „Hát nem a csatából jöttél? Miért nem mész le a házadba?”
11 Urija így válaszolt Dávidnak: „A láda, valamint Izrael és Júda sátorban laknak, parancsnokom, Joáb, és parancsnokom szolgái a puszta földön táboroztak. Hát akkor én hogy menjek le házamba enni, inni és asszonnyal hálni? Amint igaz, hogy az Úr él és te élsz: ilyet nem teszek!”

[Lectio3]
!2Sám 12:12-17
12 Erre Dávid azt mondta Urijának: „Ma még maradj itt, holnap aztán elbocsátlak.” Urija tehát Jeruzsálemben maradt azon a napon. Másnap
13 Dávid meghivta, hogy egyék és igyék nála és lerészegítette. De Urija este kiment és ura szolgáival tért nyugovóra, nem ment le a házába.
14 Másnap reggel Dávid levelet írt Joábnak, és Urijával vitette el.
15 A levélben ezeket írta: „Állítsátok Uriját előre, ahol leginkább tombol a harc. Aztán húzódjatok mögüle vissza, hogy eltalálják és halálát lelje.”
16 Így esett, hogy a város ostromakor Joáb olyan helyre állította, ahol - amint tudta - bátor harcosok álltak.
17 Amikor aztán a városbeliek kitörtek és Joábbal megütköztek, a népből, mármint Dávid emberei közül néhányan elestek. A hetita Urija is halálát lelte.
