[Officium]
Péntek pünkösd ny. utáni VII. héten

[Lectio1]
Olvasmány a Királyok első könyvéből
!1Kir 5:15-18
15 Hirám, a tíruszi király is elküldte szolgáit Salamonhoz; hallotta ugyanis, hogy atyja helyébe fölkenték királlyá, s Hirám egész életében jó barátja volt Dávidnak.
16 Salamon erre üzenetet küldött Hirámnak:
17 „Magad is tudod, hogy atyámnak nem volt módja templomot építenie az Úr, az ő Istene nevének a háborúk miatt, amelyekkel mindenfelől szorongatták, míg az Úr lába alá nem vetette ellenségeit.
18 Most azonban körös-körül békét teremtett az Úr, az én Istenem, nincs többé, aki ellenszegülne, s nincs balszerencse.

[Lectio2]
!1Kir 5:19-20
19 Így arra gondolok, hogy házat építek az Úr, az én Istenem nevének, az Úrnak atyámhoz, Dávidhoz intézett szava szerint: A fiad, akit majd helyedbe a trónra emelek, építsen hajlékot a nevemnek.
20 Adj hát parancsot, hogy Libanonban vágjanak fákat nekem, úgy, hogy az én embereim is elmennek a te embereiddel, s én fizetem embereid általad megszabott bérét. Tudod magad is, senki sincs köztünk, aki úgy értene a fadöntéshez, mint a szidoniak.”

[Lectio3]
!1Kir 5:21-23
21 Amikor Hirám megkapta Salamon üzenetét, nagyon örült és felkiáltott: „Áldott legyen ma az Úr, aki bölcs fiút adott Dávidnak (hogy uralkodjék) ezen a nagy népen!”
22 Aztán ezt a választ adta Salamonnak: „Megkaptam üzenetedet; minden kívánságodat teljesítem a cédrusokat és ciprusokat illetően.
23 Embereid szállítsák Libanonból a tengerhez, aztán leúsztatom a tengeren, és arra a helyre vitetem őket, amelyet megnevezel. Ott szétszedetem, s te elvitetheted őket. De bizonyára te is teljesíted majd kívánságaimat: szállítasz élelmet udvarom számára.”
