[Officium]
Szombat pünkösd ny. utáni VII. héten

[Lectio1]
Olvasmány a Királyok első könyvéből
!1Kir 7:51; 8:1-2
51 Amikor minden munka befejeződött, amit Salamon király az Úr temploma számára végeztetett, Salamon atyjának, Dávidnak fogadalmi ajándékait is oda vitette. Az ezüstöt és az aranyat, valamint a fölszerelési tárgyakat az Úr templomának kincstárában helyezte el. 
1 Akkor Salamon összegyűjtötte Izrael véneit Jeruzsálemben, hogy az Úr szövetségének ládáját fölvigyék Dávid városából, Sionból. 
2 Tehát Izrael férfiai mind összegyűltek Salamon királynál Etanim hónapjában - ez a hetedik hónap -, az ünnepen.

[Lectio2]
!1Kir 8:3-7
3 S a papok fölvitték a ládát 
4 és a megnyilatkozás sátorát, mindazzal a szent fölszereléssel együtt, ami a sátorban volt. 
5 Salamon király pedig és vele egész Izrael annyi juhot és marhát áldozott a láda előtt, hogy sem megszámolni, sem fölbecsülni nem tudták. 
6 S a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére vitték, a templom hátulsó térségébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. 
7 A kerubok ugyanis kiterjesztették szárnyaikat a hely fölött, ahol a láda állt. Így a kerubok föntről egészen befödték a ládát és hordozórúdjait.

[Lectio3]
!1Kir 8:9-12
9 A ládában nem volt semmi, csak a két kőtábla, amelyet Mózes a Hóreben beletett, annak a szövetségnek a táblái, amelyet az Úr Izrael fiaival kötött Egyiptomból való kivonulásukkor. 
8 Ott maradt mind a mai napig. 
10 Amikor a papok kiléptek a szentélyből, történt, hogy a felhő betöltötte az Úr templomát, 
11 annyira, hogy a papok a felhőtől nem tudtak bemenni ellátni a szolgálatot; mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr templomát. 
12 Akkortájt mondta Salamon: az Úr kinyilvánította, hogy homályban kíván lakni.
