[Officium]
Kedd ötvenedvasárnap után

[Lectio1]
Olvasmány Mózes első könyvéből
!Ter 14:8-12
8 Ekkor kivonult a szodomai király, a gomorrai király, az admai király, a cebojimi király és a belai (azaz coári) király, s a Sziddim völgyében szembeszálltak velük: 
9 Kedor-Laomerrel, Elám királyával, Tidallal, Gojim királyával, Amráfellel, Sineár királyával és Arjochkal, Ellaszár királyával; négy király öt ellen. 
10 Sziddim völgye tele volt aszfaltbányával. Amikor Szodoma királya és Gomorra királya menekülni kényszerült, beléjük estek, a többiek pedig a hegyek közé futottak. 
11 Amazok erre elvették Szodoma és Gomorra minden vagyonát, minden élelmét és elvonultak. 
12 Lótot (Ábrám unokaöccsét) is elvitték minden vagyonával együtt és elvonultak. Ő ugyanis Szodomában lakott.

[Lectio2]
!Ter 14:13-16
13 A menekülők egyike hírt hozott erről Ábrámnak, a hébernek. Ő ekkor az amorita Mamrének, Eskol és Áner testvérének terebintjénél lakott, akik Ábrám szövetségesei voltak. 
14 Mihelyt Ábrám meghallotta, hogy rokona fogságba esett, mozgósította kipróbált szolgáit, akik nála születtek, 318 férfit, s üldözte őket egészen Dánig. 
15 Ő és szolgái, megosztott csapatban, éjnek idején megtámadták és Hobáig üldözték őket, Damaszkusztól északra. 
16 Visszahozott minden zsákmányt, s rokonát is, Lótot, minden vagyonával, az asszonyokkal és szolgákkal együtt.

[Lectio3]
!Ter 14:17-20
17 Amikor a Kedor-Laomer, és a vele levő királyok fölött aratott győzelemből visszatért, Szodoma királya eléje jött Sáve völgyében (ez a Királyok völgye). 
18 Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. 
19 Megáldotta és így szólt hozzá: 
20 „Áldott legyen Ábrám a magasságbeli Isten előtt, aki az eget és a földet teremtette. S áldott legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet.” Ő pedig tizedet adott neki mindenből.
