[Officium]
S. Pauli a Cruce Confessoris

[Lectio]
Olvasmány szent Pál apostol Korintusiakhoz irott első leveléből
!1Kor 1:17-25.
v. Krisztus ugyanis nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy hirdessem az evangéliumot, de nem bölcselkedő beszéddel, nehogy Krisztus keresztje elveszítse erejét.  A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje.  Hiszen az Írás így szól: Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom.  Hol marad a bölcs? Hol az írástudó? Hol az e világi tudás szószólója? Nem megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége balgaság?  Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket.  A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek,  mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság,  a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.  Hiszen Istennek a „balgasága” bölcsebb az embereknél, és Istennek a „gyöngesége” erősebb az embereknél.

[Evangelium]
Evangélium + szent Lukács Evangélista kőnyvéből
!Lk 10:1-9
v. Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült.  Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra.  Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé.  Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit ne üdvözöljetek.  Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak!  Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok.  Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra.  Ha egy városba érkeztek és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak.  Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa!
