[Lectio]
Olvasmány a Bölcsesség könyvéből
!Bölcs 3:1-8
v. Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket.  Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték,  elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak.  Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal.  Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.  Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul.  Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.  Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre.

[Evangelium]
Evangélium + szent Lukács Evangélista kőnyvéből
!Lk 10:16-20
v. Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.”  A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram - mondták -, nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.”  Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből.  Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi.  De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
