[Officium]
SS. Apostolorum Petri et Pauli

[Lectio]
Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből
!ApCsel 12:1-11
v. Ebben az időben Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik.  János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette.  Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, azon volt, hogy Pétert is elfogassa. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték.  Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti.  Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez.  Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt.  Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. Az angyal oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” - mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről.  Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!”  Ment és követte, de nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van.  Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle.  Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: - „Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított.”

[Evangelium]
Evangélium + szent Máté Apostol kőnyvéből
!Mt 16:13-19
v. Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”  Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.”  Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?”  Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.”  Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.  Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.  Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.”
