[Officium]
Dominica I Adventus

[Lectio]
Olvasmány szent Pál apostol Rómaiakhoz irott leveléből
!Róm 13:11-14
v. Ehhez tartsátok magatokat, felismerve az időt. Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból: üdvösségünk közelebb van, mint amikor hívők lettünk.  Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.  Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben.  Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.

[Evangelium]
Evangélium + szent Lukács Evangélista kőnyvéből
!Lk 21:25-33
v. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt.  Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek.  Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel.  Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.”  Ezután mondott nekik egy hasonlatot: „Gondoljatok a fügefára és a többi fára.  Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár.  Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa.  Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.  Ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el.
