[Officium]
Karácsony nyolcadába eső vasárnap

[Introitus]
!Bölcs 18, 14-15
v. Míg mély csönd borult mindenre s az éjjel sietős útja közepén tartott, jött a te mindenható Igéd, Uram, az égből, királyi székedből.
!Zsolt 92, 1
Királlyá lett az Úr, fölségbe öltözött: erőbe öltözött az Úr és felövezte magát.
&Gloria
v. Míg mély csönd borult mindenre s az éjjel sietős útja közepén tartott, jött a te mindenható Igéd, Uram, az égből, királyi székedből.

[Oratio]
Mindenható örök Isten, irányítsd cselekedeteinket a te akaratod szerint, hogy szeretett Fiad nevében bővelkedhessünk a jócselekedetekben.
$Qui tecum

[Lectio]
Olvasmány szent Pál apostol Galatákhoz irott leveléből
!Gal 4:1 - 7.
v. Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura.  Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig.  Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk.  De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek,  hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.  Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya!  Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.

[Graduale]
!Zsolt 44, 3; 44, 2
Ékesebb vagy az emberek fiainál, kedvesség ömlik el ajkadon.
V. Szívem ünnepi szózattól árad: zengem dalomat a királynak; gyorsíró vesszeje lett a nyelvem. Alleluja, alleluja!
!Zsolt 92, 1.
Királlyá lett az Úr, fölségbe öltözött: erőbe öltözött az Úr és felövezte magát. Alleluja!

[Evangelium]
Evangélium + szent Lukács Evangélista kőnyvéből
!Lk 2:33-40
v. Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott.  Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak -  a te lelkedet is tőr járja át -, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”  Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után,  aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált.  Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását.  Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe.  A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.

[Offertorium]
!Zsolt 92, 1-2
Isten erősítette meg a föld kerekségét, hogy ne ingadozzék: trónod Isten kezdet óta szilád: öröktől fogva vagy te.

[Secreta]
Engedd, kérünk, mindenható Isten, hogy ez a fölségednek bemutatott adomány megszerezze számunkra a jámbor áldozatkészség kegyelmét és az örök üdvösséget.
$Per Dominum

[Communio]
!Mt 2:20
Vedd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, kik a gyermek életére törtek.

[Postcommunio]
E misztériumnak hatása által töröld el, Urunk, vétkeinket és teljesítsd igaz óhajtásainkat.
$Per Dominum
