[Officium]
Péntek húsvét nyolcadában

[Lectio]
Olvasmány szent Péter apostol első leveléből
!1Pt 3:18-22
v. Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt.  Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik.  Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében az Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.  Az előképnek megfelelően most titeket is ugyanígy megment a keresztség, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által,  aki azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.

[Sequentia]
@Tempora/Pasc0-0:Sequentia

[Evangelium]
Evangélium + szent Máté Apostol kőnyvéből
!Mt 28:16-20
v. A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.  Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek.  Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön.  Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére,  és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
