[Officium]
Sabbato in Vigilia Pentecostes

[Lectio]
Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből
!Act 19:1-8.
v. Míg Apolló Korintusban tartózkodott, Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett. Itt néhány tanítványra akadt.  Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok a Szentlelket, amikor hittetek?” „Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek” - felelték.  „Mire keresztelkedtetek?” - kérdezte ismét. Ezt válaszolták: „János keresztségére.”  „János a bűnbánat keresztségével keresztelt - magyarázta Pál -, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban.”  Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére.  Ezután Pál rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek, megkapták a nyelvek adományát és prófétáltak.  Ezek az emberek együttvéve voltak vagy tizenketten.  Eljárt a zsinagógába, és három hónapon át bátran beszélt, vitatkozott, hogy meggyőzze őket az Isten országáról.

[Evangelium]
Evangélium + szent János Apostol kőnyvéből
!Jn 14:15-21.
v. Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat,  én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.  A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad.  Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok.  Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd.  Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek.  Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.”
