[Officium]
Hétfő nagyböjt IV. hetében

[Lectio]
Olvasmány a Királyok első könyvéből
!1Kir 3:16-28
v. Akkortájt elment a királyhoz két szajha. Eléje járultak, s az egyik asszony azt mondta:  „Engedj meg, Uram! Én, és ez az asszony itt ugyanabban a házban lakunk. Szültem a jelenlétében a házban.  Három nappal lebetegedésem után ez az asszony is szült. Együtt voltunk, nem volt senki idegen a házban, csak mi ketten voltunk a házban.  Aztán éjszaka ennek az asszonynak meghalt a fia, mert agyonnyomta.  Erre éjnek idején fölkelt, s míg szolgálód aludt, elvette mellőlem fiamat és saját keblére fektette, az ő halott fiát meg az én keblemre tette.  Amikor fölkeltem, hogy megszoptassam, lám, halott volt a fiam. De virradatkor jobban megnéztem, s kiderült, hogy nem az én fiam volt, akit szültem.”  A másik asszony azonban ellene vetette: „Nem igaz, a te fiad halott, s az enyém az élő.” Így vitatkoztak a király előtt.  Erre a király azt mondta: „Ez azt állítja: Az az én fiam ott, mármint az élő, s a te fiad a halott. Az meg kijelentette: Nem igaz, a te fiad a halott, az enyém az élő.”  Aztán megparancsolta a király: „Hozzatok ide egy kardot!” Odavittek hát a királynak egy kardot.  S a király így szólt: „Vágjátok ketté az élő gyermeket, s adjátok az egyik felét az egyiknek, a másik felét a másiknak!”  Akkor az az asszony, akinek a gyerek a sajátja volt - mivel fölébredt benne a fia iránti szeretet -, azt mondta a királynak: „Engedelmeddel, uram, adjátok oda neki a gyermeket, ne öljétek meg!” A másik ellenben így kiabált: „Ne legyen se az enyém, se a tied, vágd ketté!”  Most a király vette át a szót, s azt mondta: „Annak adjátok oda a gyereket, ne öljétek meg! Mert az az anyja.”  Egész Izrael hallott a király ítéletéről, és nagy tiszteletre ébredt a király iránt, mert látták: isteni bölcsesség tölti el, hogy igazságot szolgáltasson.

[Evangelium]
Evangélium + szent János Apostol kőnyvéből
!Jn 2:13-25
v. A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe.  A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le.  Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta,  a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”  Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.”  A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?”  Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.”  A zsidók ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?”  De ő saját teste templomáról beszélt.  Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.  Akkor, amikor húsvét ünnepe alkalmával Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, sokan hittek benne, mert látták a csodákat,  amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat,  s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberről. Tudta, mi lakik az emberben.
